2015. március 17., kedd

Blood and Power | 2.fejezet




2.fejezet




Lucy megvárta míg mindenki elhagyja a céhet. Lassan felkelt az ágyból. Mezítelen lábát letette a hideg padlóra. A lány térdei remegtek, ahogy felállt. Lucy a falnak támaszkodva ment ki a szobából, végig a sötét folyosón. Az ablakon beáradt némi fény. A Hold fénye ezüstösre festette a helyet. A lány lebotorkált a lépcsőn és már majdnem elérte a hatalmas bejáratot,amikor valaki megszólalt a háta mögött.

Erza éppen Natsu-t próbálta hazarángatni,de a férfinek esze ágában sem volt hazamenni. Natsu és Erza felfigyeltek a lányra, aki nagy nehezen lebotladozott a lépcsőn és eljutott a hatalmas bejárati ajtóig.
-          Hé, te ott! Hová igyekszel? Gray-t megeszi majd a fene, ha valami történik veled. Na nem, mintha érdekelne az a jégeszű barom. – hallotta Lucy a férfi hangot a háta mögül. A lány lassan megfordult.
-          Ne is törődj Natsuval, nem épp a kedvességéről híres. Hová tartasz? A sebeid még nem gyógyultak meg. Pihenned kellene.
-          Kérlek…mondjátok meg Gray-nek, hogy sajnálom. Én…ha tovább itt maradok mindenkire csak a bajt fogom hozni. Nem akarok…még több katasztrófát okozni. Ha Gray élete fontos a számotokra akkor hagytok elmenni. – Lucy szemét égették a könnyek, melyek lefolytak a lány arcán. Barna szemeiben a keserűség csillant meg.
-          Hogy érted ez? Gray-t is üldözik? – kérdezte meglepődötten Erza.
-          Lehet, hogy nincs rajtad a céhünk jele, de Gray számára fontos vagy. Az  a jégeszű meg a családtagunk. A Fairy Tail egy nagy család. Ha egy valakinek baja van akkor azt együttesen segítünk megoldani. Ez alól te sem vagy  kivétel. – állt fel az asztaltól Natsu.
-          Jól beszélsz Natsu. – sétált le a lépcsőn az alacsony kis öregember, Makarov. Felült a bárpultra,majd  a lányra nézett. – Régen találkoztunk Heartfilia.
-          Ne aggódjon Makarov hamar el fogok tűnni. Nem szándékozom bajt okozni. Ha elmegyek…senkinek nem okozok majd gondot.
-          Ismeritek egymást? – kérdezte Natsu és Erza egyszerre, megdöbbenve.
-          Fogalmazhatunk így is. – mosolyodott el akis öregember, majd visszanézett a lányra és nevetőráncai eltűntek, arca elkomorodott. – Ha akarnálak sem engedhetnélek el téged Lucy. Annak idején ígéretet tettem. A nagyapád a barátom volt és én megtartom azt az ígéretet. Azt kérte tőlem, ha rosszra fordulnak a dolgok akkor fogadjalak be  a Fairy Tail-be. Itt az ideje, hogy megtanulj élni Lucy. Nem menekülhetsz el örökké.
-          De én nem akarom, hogy még többen haljanak meg miattam. – szipogta a lány.
-          Megértelek. Félsz, hogy megismétlődik a múltad. Viszont, ha örökké a félelmeid irányítanak sosem fogsz tudni előre lépni. Itt bárkinek elmondhatod a bajaidat, a titkaid a mi titkunk, a bánatod a mi bánatunk. Itt az idő, hogy kilépj a múltad sötét árnyai közül és megtedd az első lépéseket. – mondta Makarov.
-          Az a ravasz öregember! Tudta, hogy ez lesz a vége igaz? – motyogta lány és megállíthatatlanul potyogtak a könnyei. Kezeivel a fejét fogta.
Makarov lepattant a bárpultról és kinyitott egy fiókot, amiben kutakodni kezdett, majd elővett egy pecsétféleséget. Megfogta a lány jobb kezét és rányomta a pecsétet. Lucy kezén megjelent a rózsaszín jel,ami a céhet szimbolizálta. A lány elbűvölten nézte  a motívumot, majd Makarovra nézett. Az öregember elmosolyodott, majd így szólt:
-          Mostantól hivatalosan is a Fairy Tail tagja vagy. Ha bármilyen kérdésed van fordulj csak Erzához – mutatott a mellette álló lányra  a Mester – vagy Mirajane-hez. – Lucy bólintott, jelezve, hogy megértette,amit Makarov mondott. A kis öregember kiment a céhből és magukra hagyta a fiatalokat. Lucy zavartan állt két céhtársa előtt. Nem tudta mit mondhatna nekik. Vajon befogadnak majd? A lány ellakáshoz szorította a jobb kezén, amin immár rajta volt a céh jele. Natsu furcsán méregetni kezdte  a lányt. Honnan ismerheti a nagypapit és Grayt? Ki lehet ez a lány? Natsu végül mosolyogva odament a lányhoz és fél karjával átkarolta a lányt, majd magához szorította és másik kezét a levegőbe emelte.
-          Üdv a családban! – köszöntötte  a lányt kiáltva. Lucy zavartan és megdöbbenve reagált,majd hagyta, hogy Natsu ölelgesse még egy kicsit, aztán elengedték egymást.
-          Lucy…ugye? Ha jól sejtem nincs hol laknod, szóval, ha gondolod hozzám nyugodtan beköltözhetsz ameddig nem találsz magadnak lakást. – mosolygott Erza.
-          K-komolyan? Nem fogok neked gondot okozni!
-          Remek, akkor ez eldöntve. Natsu, te vonszold haza magadat és holnap időben szedd fel nekem Gray-t, mert nem akarok elkésni. – tette csípőre  a kezeit  a lány, majd elindult az ajtó felé és hátra fordult. – Jössz, Lucy?
-          P-persze.
-          Oké, akkor holnap az állomáson. – intett Natsu. Erza és Lucy elindultak az éjszakai utcákon. Csak a közlámpák adtak némi fényt. Lucy és Erza egy jó ideig csöndben sétáltak az utcán és elég lassan haladtak, mert a lány sebei még mindég elég vészesek voltak.
-          Szóval…te Gray és ez a Natsu…ti együtt harcoltok? – kérdezte Lucy kíváncsian. Erza elmosolyodott.
-          Igen. Natsu hozott össze minket. Gray amolyan magányos farkas volt, akár csak én. Aztán egyre többet mentünk így hármasban küldetésekre aztán egyszer csak egy csapat lettünk. Jelenleg mi vagyunk a legerősebb csapat a céhen belül.
-          Hm… ez Gray-re vall – mosolygott Lucy is. – Egyébként…miért vagytok ilyen kedvesek hozzám? Úgy értem nem is ismertek engem, de mégis megbíztok bennem és önzetlenül segíteni szeretnétek. Miért?
-          Tudod…mielőtt ide kerültem elég durva gyerekkorom volt. Nem igazán tanultam meg, hogy milyen az a család…de itt megtanultam. Olyan voltam, mint te. Bizonytalan, nem hittem senkinek. Viszont itt mindenki mellettem állt. Szépen lassan elkezdtem tényleg élni. Úgy igazán. Biztos vagyok benne, hogy ezzel te is így leszel.

-          Talán. – erőltetett magára egy mosolyt Lucy. 










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése