3.fejezet
Erza már este elkezdett pakolni. A lány már hajnalban
pörgött. Amikor eljött az indulás ideje óvatosan ébresztgetni kezdte Lucy-t,aki
morogva befordult a fal felé.
-
Csak még öt percet hadd…- motyogta a lány
félálomban.
-
Lucy,kelj fel, mert nem fogunk odaérni, és nem
akarok késni. – mondta Erza és felvette a pulóverét. Lucy felült az ágyon és
kisöpörte kócos szőke haját az arcából. Kómásan körülnézett a szobában és
amikor meglátta újdonsült barátnője csomagjait elkerekedett szemekkel bámult,
majd megdörzsölte csipás szemeit, mintha
ettől eltűnt volna a csomagok fele.
-
Nem lesz ez egy kicsit sok? – kérdezte óvatosan
Lucy.
-
Ja nem ez a kevés cuccom. Spóroltam a hellyel. –
mosolyodott el Erza és kifésülte hosszú vörös haját. – Ja bocs. Mennyi időre is megyünk? Max két hét, másfél? Milyen az,amikor
nem spórol a hellyel? – gondolkozott Lucy miközben kelletlenül felöltözött.
-
Biztos jól vagy? Nem kéne erőltetned ezt az
utazást. – ült le Erza a lány mellé.
Gray zabosan rohant Natsu háza felé, mely felé csak egy kis
ösvény vezetett. Mikor megállt a háza előtt lihegve berúgta az ajtót. Akkora
volt a kupi, hogy hirtelen nem is látta bajtársát, sasszemre volt szükség, hogy
a sok kacat és szemét közt bármit vagy bárkit észre lehessen venni. Mikor Gray
végre megpillantotta Natsut a szemét közepén megindult felé. Megfogta a vállait
és rázogatni kezdete, mire Natsu feleszmélt.
-
El fogunk késni! Tudod, hogy Erza gyűlöl késni
és bucira veri majd a fejünket! Ébredj már te eszement barom! – kiabált a hatás
kedvéért a férfi.
-
Kit hívsz te eszement baromnak? – kérdezte kinyitott
csipákkal Natsu és már is kötekedett.
-
Süket vagy ember? Erza el fog verni, mert
késésben vagyunk! Inkább lennél hálás, amiért egyáltalán eljöttem érted, hogy kirugdossam
a seggedet ebből a szeméttelepből! – fejelte meg Gray Natsut. Natsu erre
felpattant gyorsba kotort magának egy holmit a nagy rumliban és felöltözött.
Persze az út szokás szerint civakodással telt, de eljutottak az állomásig.
-
Mintha kértem volna, hogy gyere el hozzám, te
jégeszű hülyegyerek! – öntötte az olajat a tűzre Natsu.
-
Kit hívsz te jégeszű hülyegyereknek? – akadt ki
Gray és bevert egyet Natsunak, de persze ő nem hagyta magát így a földön
hemperegve verték egymást, mikor Erza megpillantotta őket és elüvöltötte magát.
Persze az állomáson, - amely teli volt zsúfolva emberekkel – mindenki a lányra
nézett és furcsállva méregették, majd tovább siettek a dolgukra.
-
Elég legyen ti ketten!
-
Erza? kérdezte a két bajkeverő inkább
megdöbbenve, mint rettegve.
-
Késtetek idióták! – kólintotta fejbe a két fiút
Erza és elkezdte a szokásos hegyi beszédet, amit látszólag a két férfi mágus
már szóról szóra tudott. Lucy mosolyogva nézte a jelenetet. Ez az egész egy
nagy családra emlékeztette őt. Szóval ilyen
lenne? Civakodnak, verekednek, de mégis szeretik egymást. Olyan…jó érzés csak
egy kicsit is közéjük tartozni. Részese lenni ennek a nagy családnak…
-
Lucy! Te mióta állsz itt? – mutatott megdöbbenve
Natsu, amikor megpillantotta a szőke lányt.
-
Ja. Miért nem pihensz. A sérüléseid még nem
gyógyultak meg. – értett egyet Gray Natsuval, ami olyan ritka volt, mint a
fehérholló. Lucy csak lemondóan sóhajtott egyet, gondolva, hogy nem éri meg
belekezdeni.
-
Ez a vonaton is ráér. Nyomás mielőtt azt is
lekéssük! – emelte a csomagokat Erza és már át is adta egy ott dolgozónak
rábízva hatalmas és nehéz bőröndjeit. Lucy követte a példáját és odaadta a
férfinak az egy sporttáskát, amibe belepakolt. A férfi csak mosolygott és
elfogadta a csomagokat végignézve a két csinos nőn. Végül Erza és Lucy
foglaltak egy kabint, ahová kényelmesen elhelyezkedtek. Natsu Gray mellé ült a
lányok pedig egymás mellé a fiúkkal szemben. Erza karba font kezekkel ült, míg
Gray fekete haja belelógott a messzi távolba révedő kék szemeibe. Kezével
támasztotta meg a fejét az ablakpárkányon. Mellette Natsu a szokásosnál is
sápadtabb volt, szinte már zöldült.
-
Rosszul…vagyok…- nyögte ki nagy nehezen. Lucy
ránézett.
-
Mi baja van? kérdezte inkább a többiektől,
mintsem Natsutól.
-
Mozgó jármű betegség vagy mi….a lényeg, hogy nem
bír normálisan utazni, mindig ez van. – válaszolta unottan Gray és ásított
egyet.
-
Majd én segítek rajta. – válaszolta Erza és
ránézett Grayre, aki helyet cserélt vele. Maga felé fordította Natsut és nemes
egyszerűséggel gyomorszájon vágta őt ezzel kiütve a srácot. Erza az ölébe
fektette Natsut és mosolyogva a többiekre nézett. – Látjátok? Már is jobban
van, már nem nyöszörög úgy mint az előbb. Lehet, hogy pályát tévesztettem.
Orvosnak kellett volna mennem. – játszadozott a gondolattal a lány és
félresöpörte vörös haját. Lucy és Gray inkább nem szóltak semmit csak
összenéztek. Ettől aligha jobban lett…
gondolta Gray és vissza pártolt az ablakhoz ahonnan nézte a tájat. Lassan
kezdték elhagyni a várost. Már csak a zöld mezőket és domboldalas vidékeket
lehetett látni. Csend állt be így Lucy törte meg azt.
-
Egyébként mi is
szerepel a felkérésben?
-
Van egy mágikus idióta, aki pincéreket támad
meg. A jelentések szerint furcsa mágiát használ: megbénította a lányokat. Szóval mi most beöltözünk majd
pincéreknek és elkapjuk ezt az örültet.
-
És…szóval hát…feltétlenül muszáj beöltözni
ezekbe a maskarákba? – kérdezte Lucy, halovány bőrén gyenge pír színezte, ahogy
belegondolt milyen zavarba ejtő is a dolog. Zavartan beletúrt hosszú szőke
hajába és úgy nézett fel Erza szemeibe.
-
Mi a gond a cselédruha jelmezekkel? – kérdezte őszinte
meglepetéssel a hangjában.
-
Ja…hát semmi csak…nem zavarba ejtő ez egy
kicsit?
-
Egyáltalán nem! Én imádom a jelmezeket! –
jelentette ki Erza nagy csillogó szemekkel és már bele is merült abba, hogy
elképzelje vajon milyen ruhát kapnak majd. Te
jó ég, hova csöppentem? Erza zavarba ejtő jelmezeket szeret viselni, Natsu
utazni sem képes, Gray meg csak szimplán hülye. Ismerem annyira, hogy ezt már
tudjam.
Erza hamar lezavarta a szobákat ő maga és Lucy egy
lakosztályt kaptak ahogy a fiúk is rögtön a lányokéval szomszédosat. Erza
felcipeltette az egyik ott dolgozóval a cókmókját és boldogan ugrott a két nagy
franciaágy egyikére. Lehunyt szemmel pihent.
-
Elmegyek lefürdök oké? – pakolta ki a
törölközőjét Lucy.
-
Um. Persze menj csak. – bólogatott a lány. Vörös
haja szétterült a hófehér takarón. Lucy elmosolyodott és célba vette a hatalmas fürdőt. Elkerekedett
szemmel nézett körül. A hatalmas fürdő nagy részét a kád foglalta el, mellette
pedig egy hatalmas szobanövény, amely feldobta a fürdőszoba egyhangúságát. Lucy
engedett forró vizet, levetkőzött, kiengedte hosszú aranyszőke haját és
elmerült a meleg habokban. Érezte ahogy megfeszült izmai lassan ellazulnak, a
be nem gyógyult sebeit ugyan pokolian csípte a meleg víz, de a lányt ez most
nem érdekelte. Talán egy óra ha eltelhetett, Lucy vonakodva, de kiszállt a
kádból. Megtörölgette magát, megszárította haját és egy gőzfelhő kíséretében
kilépett a fürdőszobából. Az első dolog, ami feltűnt neki az az volt, hogy a
fiúk szobája felől kiabálás hallatszik, és mintha néhány bútornak is annyi
lenne, de Erza csak mosolyogva feküdt tovább és a lány felé fordította a fejét.
-
Végeztél? – kérdezte álmoskásan.
-
Igen. Olyan jól esett. – ült le az ágyra Lucy,
eleresztve egy elégedett sóhajt. – Natsu és Gray nem lehetnek valami jóban…hallom.
Szerintem a bútorok fele gallyra ment.
-
Ne aggódj. – ült fel a lány. – Most balhéznak,
verekednek, meg minden, de ha helyzet van helyükön vannak. Náluk jobb
bajtársakat nem nagyon találsz. De ha mégis túlzásba esnek akkor azért néha én
is beszállok a buliba. – kacsintott Erza.
-
Mindjárt gondoltam.
-
Gray…ki ez a lány? A nagypapi ismeri és
hercegnőnek szólította. Meg téged is jól kiismer. Milyen kapcsolatban voltatok?
Vagy vagytok? – indította el Natsu a kérdés áradatot.
-
Ez kissé bonyolult. – ült le az egyik ágyra Gray
és kezeit térdeire helyezte, fejét pedig kissé lehajtotta. – Mi ketten Lucyval
sok mindenen vagyunk túl. Én szerelmes voltam belé. Talán még mindég az vagyok.
De ő nem így gondol rám. Valahogy…nem tudom őt elfelejteni. – Gray mélykék
szemeiben megcsillant valami, amit Natsu még nem látott.
-
Szerelem? Miken mentetek át? Nem tudom én sok
lánnyal voltam már, de…úgy értem sok lányt ágyba vittem de egynél sem éreztem
azt amiről te beszélsz. Lehet, hogy velem van a baj?
Nem hiszem, hogy ez a te hibád volna. Egyszerűen még nem
találkoztál azzal a lánnyal. De ha meg is találod, akit igazán szeretsz nem
biztos, hogy viszonozni tudja majd az érzelmeidet… - mondta elbambulva Gray. – Amikor elmondtam
Lucynak az érzéseimet… - Gray vissza emlékezett arra a napra. Dermesztő hideg
volt, persze őt nem zavarta hiszen jégmágus. Megfogta Lucy kezét,a szájához
emelte és szinte suttogva mondta ki a szavakat, mire a lány megdöbbent…és azt
mondta ő nem így érez. Egy erős segítője csak, mintha a bátyja a legjobb
barátja volna. Ez persze szíven ütötte Gray-t. – Ő visszautasított. És aztán….azon
az éjszakán. – Gray fájdalmasan lehunyta szemét és igyekezett összekaparni
magát, ahogy elöntötték őt a keserű emlékek. Ezt még senkinek nem mondta el, de
megbízott annyira Natsuban, hogy ezt elmondja neki… - Elszakadtunk egymástól.
Azt hittem soha többé nem láthatom. Megszakadt a szívem, meg akartam halni…a
hiánya kínzó méreg volt…de most újra találkoztunk és a remény is újjáéledt
bennem..
Azon az éjszakán? – vonta kérdőre Natsu.