2015. március 17., kedd

Blood and Power | 2.fejezet




2.fejezet




Lucy megvárta míg mindenki elhagyja a céhet. Lassan felkelt az ágyból. Mezítelen lábát letette a hideg padlóra. A lány térdei remegtek, ahogy felállt. Lucy a falnak támaszkodva ment ki a szobából, végig a sötét folyosón. Az ablakon beáradt némi fény. A Hold fénye ezüstösre festette a helyet. A lány lebotorkált a lépcsőn és már majdnem elérte a hatalmas bejáratot,amikor valaki megszólalt a háta mögött.

Erza éppen Natsu-t próbálta hazarángatni,de a férfinek esze ágában sem volt hazamenni. Natsu és Erza felfigyeltek a lányra, aki nagy nehezen lebotladozott a lépcsőn és eljutott a hatalmas bejárati ajtóig.
-          Hé, te ott! Hová igyekszel? Gray-t megeszi majd a fene, ha valami történik veled. Na nem, mintha érdekelne az a jégeszű barom. – hallotta Lucy a férfi hangot a háta mögül. A lány lassan megfordult.
-          Ne is törődj Natsuval, nem épp a kedvességéről híres. Hová tartasz? A sebeid még nem gyógyultak meg. Pihenned kellene.
-          Kérlek…mondjátok meg Gray-nek, hogy sajnálom. Én…ha tovább itt maradok mindenkire csak a bajt fogom hozni. Nem akarok…még több katasztrófát okozni. Ha Gray élete fontos a számotokra akkor hagytok elmenni. – Lucy szemét égették a könnyek, melyek lefolytak a lány arcán. Barna szemeiben a keserűség csillant meg.
-          Hogy érted ez? Gray-t is üldözik? – kérdezte meglepődötten Erza.
-          Lehet, hogy nincs rajtad a céhünk jele, de Gray számára fontos vagy. Az  a jégeszű meg a családtagunk. A Fairy Tail egy nagy család. Ha egy valakinek baja van akkor azt együttesen segítünk megoldani. Ez alól te sem vagy  kivétel. – állt fel az asztaltól Natsu.
-          Jól beszélsz Natsu. – sétált le a lépcsőn az alacsony kis öregember, Makarov. Felült a bárpultra,majd  a lányra nézett. – Régen találkoztunk Heartfilia.
-          Ne aggódjon Makarov hamar el fogok tűnni. Nem szándékozom bajt okozni. Ha elmegyek…senkinek nem okozok majd gondot.
-          Ismeritek egymást? – kérdezte Natsu és Erza egyszerre, megdöbbenve.
-          Fogalmazhatunk így is. – mosolyodott el akis öregember, majd visszanézett a lányra és nevetőráncai eltűntek, arca elkomorodott. – Ha akarnálak sem engedhetnélek el téged Lucy. Annak idején ígéretet tettem. A nagyapád a barátom volt és én megtartom azt az ígéretet. Azt kérte tőlem, ha rosszra fordulnak a dolgok akkor fogadjalak be  a Fairy Tail-be. Itt az ideje, hogy megtanulj élni Lucy. Nem menekülhetsz el örökké.
-          De én nem akarom, hogy még többen haljanak meg miattam. – szipogta a lány.
-          Megértelek. Félsz, hogy megismétlődik a múltad. Viszont, ha örökké a félelmeid irányítanak sosem fogsz tudni előre lépni. Itt bárkinek elmondhatod a bajaidat, a titkaid a mi titkunk, a bánatod a mi bánatunk. Itt az idő, hogy kilépj a múltad sötét árnyai közül és megtedd az első lépéseket. – mondta Makarov.
-          Az a ravasz öregember! Tudta, hogy ez lesz a vége igaz? – motyogta lány és megállíthatatlanul potyogtak a könnyei. Kezeivel a fejét fogta.
Makarov lepattant a bárpultról és kinyitott egy fiókot, amiben kutakodni kezdett, majd elővett egy pecsétféleséget. Megfogta a lány jobb kezét és rányomta a pecsétet. Lucy kezén megjelent a rózsaszín jel,ami a céhet szimbolizálta. A lány elbűvölten nézte  a motívumot, majd Makarovra nézett. Az öregember elmosolyodott, majd így szólt:
-          Mostantól hivatalosan is a Fairy Tail tagja vagy. Ha bármilyen kérdésed van fordulj csak Erzához – mutatott a mellette álló lányra  a Mester – vagy Mirajane-hez. – Lucy bólintott, jelezve, hogy megértette,amit Makarov mondott. A kis öregember kiment a céhből és magukra hagyta a fiatalokat. Lucy zavartan állt két céhtársa előtt. Nem tudta mit mondhatna nekik. Vajon befogadnak majd? A lány ellakáshoz szorította a jobb kezén, amin immár rajta volt a céh jele. Natsu furcsán méregetni kezdte  a lányt. Honnan ismerheti a nagypapit és Grayt? Ki lehet ez a lány? Natsu végül mosolyogva odament a lányhoz és fél karjával átkarolta a lányt, majd magához szorította és másik kezét a levegőbe emelte.
-          Üdv a családban! – köszöntötte  a lányt kiáltva. Lucy zavartan és megdöbbenve reagált,majd hagyta, hogy Natsu ölelgesse még egy kicsit, aztán elengedték egymást.
-          Lucy…ugye? Ha jól sejtem nincs hol laknod, szóval, ha gondolod hozzám nyugodtan beköltözhetsz ameddig nem találsz magadnak lakást. – mosolygott Erza.
-          K-komolyan? Nem fogok neked gondot okozni!
-          Remek, akkor ez eldöntve. Natsu, te vonszold haza magadat és holnap időben szedd fel nekem Gray-t, mert nem akarok elkésni. – tette csípőre  a kezeit  a lány, majd elindult az ajtó felé és hátra fordult. – Jössz, Lucy?
-          P-persze.
-          Oké, akkor holnap az állomáson. – intett Natsu. Erza és Lucy elindultak az éjszakai utcákon. Csak a közlámpák adtak némi fényt. Lucy és Erza egy jó ideig csöndben sétáltak az utcán és elég lassan haladtak, mert a lány sebei még mindég elég vészesek voltak.
-          Szóval…te Gray és ez a Natsu…ti együtt harcoltok? – kérdezte Lucy kíváncsian. Erza elmosolyodott.
-          Igen. Natsu hozott össze minket. Gray amolyan magányos farkas volt, akár csak én. Aztán egyre többet mentünk így hármasban küldetésekre aztán egyszer csak egy csapat lettünk. Jelenleg mi vagyunk a legerősebb csapat a céhen belül.
-          Hm… ez Gray-re vall – mosolygott Lucy is. – Egyébként…miért vagytok ilyen kedvesek hozzám? Úgy értem nem is ismertek engem, de mégis megbíztok bennem és önzetlenül segíteni szeretnétek. Miért?
-          Tudod…mielőtt ide kerültem elég durva gyerekkorom volt. Nem igazán tanultam meg, hogy milyen az a család…de itt megtanultam. Olyan voltam, mint te. Bizonytalan, nem hittem senkinek. Viszont itt mindenki mellettem állt. Szépen lassan elkezdtem tényleg élni. Úgy igazán. Biztos vagyok benne, hogy ezzel te is így leszel.

-          Talán. – erőltetett magára egy mosolyt Lucy. 










2015. március 7., szombat

Blood and Power | 1.fejezet

1.fejezet






Lucy eszeveszetten rohant az erdőben. Késő délután volt. A nap fénye beáradt a fák közt. A lány ijedten szaladt, amerre csak látott. Két nagydarab férfi üldözte. Nem ismertek akadályt. A lány már így is fáradt volt. Minden tagja égett és bizsergett. Sebeiből szivárgott a vörös vér. Már csak botladozni tudott a fák gyökerei közt. De a lányt hajtotta az élni akarás. Félek. Nagyon félek, de nem akarok meghalni! Istenem…bárcsak itt lennél. Bárcsak megvédenél, úgy mint régen. Lucy fejében cikáztak a gondolatok és az emlékképek. Könnyes szemeitől már alig látott valamit. Csak ment amerre gondolta. Hátranézett és látta, hogy repül felé valami fehér bigyó. A lány megállt és letörölte könnyeit. Az a valami földet ért és mire Lucy rájött mi is az…már felrobbant. A lány súlyos sérülések közt ért földet,s eszméletét is elveszítette.

-          Isten…mi tart ennyi ideig? Natsu, Erza siessetek már! – fordult vissza unottan Gray társai felé, amikor hirtelen megérzett egy nagyon is ismerős mágiát. Ez az érzés…kétségtelen. Ez Lucy! De hogy kerül ide? Gray megfordult,de mire elindult volna addigra már nem érezte a mágiáját. Csak képzelődtem volna? Nem. Az nem lehet. Lucy tényleg…itt van… A férfi eszeveszetten rohanni kezdett, be az erdő mélye felé. Semmi sem állíthatta meg. Sem az útjába álló indák sem a különféle burjánzó növények. Csak ment, ment és csak akkor állt meg amikor megpillantotta a lányt. Eszméletlenül feküdt a földön, sebeiből ömlött a vér. Két férfi közeledett felé. Gray mozdulni sem bírt a megdöbbenéstől,de aztán észbe kapott és közbe lépett.

-          Hozd a lányt. – mondta az egyik a társának.

-          Miért mindig az enyém a nehezebbik meló? – kérdezte karba tett kezekkel.

-          Csak hozd már!

-          El a kezekkel tőle! – kiáltott Gray és lefutott a meredek lejtőn.

-          Vidd a csajt én feltartom ezt az alakot. Aztán nehogy kinyírd. A főnök élve akarja. – forgatta a szemeit majd visszafordult Gray felé, de ez volt az utolsó mozzanata. A férfi egy szempillantás alatt elvágta a tag nyakát. A vér spriccelve fröcskölt szanaszét. A szőke már épp kapta volna fel  a lányt.

-          Ne merészelj hozzá érni,különben…

-          Különben mi lesz? – kérdezte mosolyogva a férfi. – Nem érdekel, hogy kinyírtad. Tulajdonképpen még szívességet is tettél nekem. Bezsebelem az összes pénzt a lányért és még az idegesítő pofáját sem kell néznem.
Gray nem tudta tovább hallgatni a szőke férfit.
-          Ice make lance! – Gray kezeiből jégből készült lándzsák törtek elő, melyek halálos sebet ejtettek az ellenfélen. A férfi habozás nélkül odarohant a lányhoz. Karjaiba vette  a lányt, de Lucy meg sem moccant.
-          Lucy! Hallasz engem? Mondj valamit! Nem halhatsz meg! Nem…most nem…végre megtaláltalak. Nem halhatsz meg, hallod?!

Natsu és Erza Gray után eredtek. Látták ahogy egy lányt tart a kezében és két hulla veszi őket körül. Kissé megdöbbentek. Erza és Natsu nem igazán látták Gray könyörtelen arcát. De most már ezzel is szembe néztek. Natsu odament Gray-hez.
-          Ismered a lányt? – kérdezte.
-          Igen. – mondta elkomorodva és megsimította a lány arcát, de ő nem reagált.
-          Gray…a lány haldoklik. Vigyük a céhbe ott meg tudjuk őt gyógyítani. – Erza megfogta Gray vállát, hogy a férfi érezze nincs egyedül. Gray bólintott, majd óvatosan karjaiba vette a lányt. Pár óra múlva már a céhben is voltak. Gray egy pillanatra sem engedte el a lányt. Csak szótlanul felvitte őt a gyengélkedőre és óvatosan letette az egyik ágyra. Kiment a szobából és az orvosra bízta a dolgot.

-          Gray napok óta nem mozdult a gyengélkedő ajtaja elől. Rendben lesz? – kérdezte Erza.

-          Biztos sokat jelent neki az a lány. Szerintetek van esély rá, hogy felépüljön? Elég ramatyul nézett ki, amikor idehoztátok. – gondolkozott hangosan Mirajane.

-          Igen. Lassan már négy napja gyógyítják, de még mindég nem ébredt fel. – mondta Erza elkomorodva.

-          De ki ez a lány? Én tudni akarom! Menjünk oda és kérdezzük meg végre Gray-t! – csapott hangzavart Natsu.

-          Nyugodj le. Idővel úgy is megtudjuk. – legyintett Erza, de Natsu megfogta a kezét és magával húzta. Erza kelletlenül, de követte a férfit végtére ő is nagyon kíváncsi volt az új jövevényre. A gyengélkedő előtt nem volt senki így Natsu rátapadt a résnyire kinyitott ajtóra. Erza megtámaszkodott a falnál és behunyta szemeit.


-          Fullbuster. Bejöhet. A lány felébredt. – jött ki a szobából az orvos, majd el is hagyta a céhet. Gray gondolkodás nélkül berontott a szobába és odament a lányhoz.
-          Hmm…élek? – suttogott a lány és lassan kinyitotta a szemeit. Lucy először homályosan látott…aztán kirajzolódott Gray arca.
-          Lucy. – a férfi térdre rogyott és megfogta a lány kezét. Könnyei megállíthatatlanul folytak le az arcán.
-          Gray? Tényleg…te vagy az?
-          Azt hittem elveszítelek…megint. – Gray hangja elcsuklott. Csak szorította a lány kicsiny, törékeny kezét. Lucy nagy nehezen felült az ágyban.
-          Megmentettél. Megint. Köszönöm. – mosolyodott el Lucy.
-          Persze, hogy megmentettelek. Azt hittem…azt hittem, hogy te is meghaltál…azon az éjszakán.
-          Mindenki ezt hiszi. Néha úgy érzem nem is lett volna baj, ha én is ott veszek. – szomorodott el  a lány. Gray felemelte  a fejét és a lányra nézett.
-          Én mindennél jobban örülök, hogy életben vagy. Hálás vagyok…amiért újra itt vagy mellettem. De most hagylak. Pihenned kell. – Gray megsimította a lány kézfejét. Lucy bólintott, majd nézte, ahogy Gray elhagyja a szobát.
-          Mennyit hallottatok? – kérdezte halkan Gray miután becsukta az ajtót.
-          Gray, én nem—Natsu volt az aki- - mentegetődzött Erza.
-          Nem is fontos. Csak arra kérlek titeket, hogy senkinek ne mondjatok semmit. Oké?

Lucy csak maga elé bámult. Minden tagja zsibbadt.

A lány tiszta szívéből örült annak, hogy újra láthatta Gray-t, de döntésre jutott. Nem maradhatok…












Kezdet...






Itt vagyok én az örök álmodozó, a szeszélyes kiismerhetetlen " művész ". Legalábbis az emberek így
jellemeznek. 
Hobbim az írás és a videó készítés | Videoficceim | .
Nem is én lettem volna, ha nem állok elő azzal az ötlettel, hogy a video történeteimet írjuk meg rendesen is. Mert hát köztudott rólam, hogy - isten tudja miért - szeretem túlterhelni magam. Na mindegy ez lényegtelen. :D
Szóval most,hogy ezt így kitaláltam valószínűleg többet fogok kockulni, mint eddig valaha,na de nem baj. Persze ez nem jelenti azt, hogy gyorsan írok/készítek videot. Mert hát az az igazság, hogy a net teli van hülyeségekkel, amik elvonják az ember figyelmét így nem azzal foglalkozik amivel kéne. 
 Na, de az elhatározásom megvan + a lelkesedésem szóval, ha szerencsétek van havonta kaptok majd részt is. - de nem ígérek semmit! :D -




Na akkor én most megyek írni, hogy ne legyen ennyire üres ez az oldal...ha már megcsináltam....














Amit még tudni kell, hogy én imádom a Love Story-t szóval minden történetemben van szerelmi szál. Nagyrészt még +18-as
rész is előfordulhat, szóval csak óvatosan olvasgassatok. ;)